Életrajz

Zsuffa Tünde egy Fejér-megyei kisvárosban, Pusztaszabolcson nőtt fel. Gyermekkora óta író akart lenni, de – saját elmondása szerint – ahhoz, hogy azzá válhasson, a poklot kellett megjárnia. Történelmi regényei középpontjában az emberi küzdelmek, megpróbáltatások állnak és valós eseményeken alapulnak.

Zsuffa a tanulmányait Budapesten, Heiligenkreuzban és a Bécsi Egyetemen végezte. Teológiát, történelmet és germanisztikát hallgatott. Két évtizedet élt az osztrák fővárosban, ahol közvetlen közelről látta a politika, a diplomácia és a média világát. Regényei főszereplői ezért mozognak otthonosan ezeken a területeken.

Az író 2019-ben, édesapja halálos ágyánál tett ígéretét teljesítve, fiával hazatért Magyarországra, ahol a budapesti világesemény, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus sajtófőnöke és kommunikációs igazgatója lett.

Hat történelmi regényei mellett két rádiójátékot írt az 1938-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus történetéről és a 2020-as elhalasztott világesemény körülményeiről, valamint a világjárvány körül kialakult nehézségekről, emberi tragédiákról, helytállásról. A rádiójátékokat a Kossuth Rádió sugározta 2021 tavaszán és nyarán.

Shopping Cart
Scroll to Top